9. rész: Mérhetetlen düh
Ezen a reggelen nem volt riasztás, nem kellett hajnalok hajnalán felébredniük a kis csapatunk tagjainak.
Azonban Len valamiért még is csak felkelt és már is az edzőterembe kezdte a reggelét.
Nagyon furcsán viselkedett, mintha nem ő lenne, ingerült és kegyetlen volt.
Az arca mérhetetlen dühöt árasztott
Valamilyen oknál fogva Hiei is felkelt és észrevette, hogy Len az edzőteremben harcol a gyakorlati robotokkal.
-Jó reggelt! Hogyhogy ilyen korán keltél?
-Reggel! És most nem vagyok valami jó kedvembe. Ha nem haragszol meg egyedül lennék! –mondta szúrós szemmel Hieire nézve.
-Valami történt, hogy ilyen vagy?
-Semmi közöd hozzá! Légy szíves hagyj egyedül!!!
-Oké. Rendben. Ne haragudj.
Hiei a fejét rázva ment fel a konyhába.
Mikor benyitott ott találta Zoeyt és Eclairt.
-Sziasztok lányok! Jó reggelt!
-Neked is!!! –mondták vidáman.
-Miért vagytok fenn? –kérdezte Hiei.
-Valamiért nem tudtunk aludni. –mondta Zoey.
-Aha. Értem. Figyu Eclair!
-Igen!
-Nem mennél le Lenhez megnézni mi a baja? Olyan furcsán viselkedik. Fogalmam sincs, hogy mi lehet az ami így felhúzta. Nem tudsz valamit?
-Hm. Lássuk csak. Azt hiszem, hogy ma van Len édesanyjának halálának az évfordulója. –mondta szomorúan.
-Valóban? Te ezt honnan tudod? –kérdezte Zoey és Hiei.
-Hát… tudjátok…
-Ne is folytasd! Megint belenéztél a titkos aktákba.
-Ha? Honnan jötték rá?
-Nem volt nehéz téged ismerve! –mondta Zoey.
-Köszi!
-Várjunk csak! Te meg tudod nézni a titkos adatokat??? … Ez azt jelenti…
-Igen. Tudom minden titkodat! –mondta Eclair.
Erre Hieit kiverte a víz.
-Haha. Nyugi. Semmi olyat nem találtam, amit ne tudtam volna eddig is. –mondta nevetve Eclair.
-Ha? Valóban? –könnyebbült meg Hiei.
-Miért, kellett volna?
-Nem! Ugyan, dehogy!
-Akkor jó! Sziasztok!
-Szia és köszi!
-Nincs mit.
-Mit rejtegetsz előlünk Hiei? –kérdezte Zoey.
-Mi.. mire gondolsz?
-Á. Semmire, semmire, hagyjuk.
-Rendben! „Hú ezt megúsztam!”
-Tudom, hogy nem tudsz a kedvenc macid és a szivecskés boxered nélkül aludni. –mondta a nevetést visszatartva Zoey.
-Tessék? Na megállj! Ezt még visszakapod. –mondta Hiei és elkezdte kergetni Zoeyt.
-Segítség!
Edzőteremben:
-Jó reggelt! –kiáltotta Eclair.
-Neked is! Bocsi, de most egyedül akarok lenni. Miért jöttél?
-Hoztam neked egy kis kakaót, meg hallottam, hogy valaki itt gyakorol.
-Nem igaz! Hiei küldött.
-Miből gondolod?
-Hagyjuk! Légyszi hagyj magamra!!!
-De én nem foglak! –mondta Eclair és leugrott Lenhez.
-Mi…mit csinálsz?
-Tessék! –mondta mosolyogva és odanyújtotta a bögrét. –Tudom miért vagy ilyen ma.
-Mi… honnan? –kezdte Len, de Eclair odatette az ujját a szájához.
-Sss. Nem lényeg. Ne hagyd, hogy a düh eluralkodjon feletted. És legfőképpen ne hagyd, hogy magadba fordítson. Itt vagyunk neked mi és segítünk, ha baj van. Ezért vannak a barátok. Rendi?
-De…
-Semmi de! Inkább velem harcolj! Emlékszel? Múltkor is én győztem! –hencegett Eclair.
-Miről beszélsz? Éppen, hogy sikerült a földre terítened. Ha rendesen odafigyelek te vesztettél volna!!!! –pufogott Len.
-Á tényleg?? É mi volna el a figyelmed?Csak nem a formás lábaim? Vagy talán…
-Na ezt most fejezd be! –mondta elpirulva Len.
-Nocsak! Miért pirul a pofid?
-Akkor kezdjük, de most te kerülsz ki vesztesként! –mondta len.
-Oké! Végre olyan vagy, mint szoktál!
-Korántsem vagyok olyan! Sokkal több az adrenalin szintem, mint a szokványos. Köszi Eclair!
-Nincs mit! Ez volt a cél! Gyerünk!
Elkezdtek harcolni.
De most nem úgy, mint szoktak.
Hajtotta valami őket belülről, hogy megküzdjenek egymással.
Eközben a többiek is felébredtek és mint a konyhába gyűltek össze.
-Hm. Figyuztok? Hol van Maya, Eclair és Len? –kérdezte Fyuji.
-Eclair és Len az edzőterembe. –mondta Hiei.
-Mayát ma még nem is láttuk! Igaz? –kérdezte Zoey Hieit.
-Nem. Tényleg nem!
-Hát ez furcsa! Tweedledum! Tudsz valamit? A te szerelmed! –kérdezte Jak.
-Fogalmam sincs hol lehet. az egy dolog, hogy együtt vagyunk, de nem vagyok a személyi titkára.
-Bocs, csak egy kérdés volt! –húzta fel magát Jak.
-Sziasztok srácok! Nem tudjátok hol van Len?? –tört be a konyhába Bankotsu.
-De igen! Lent van Eclairrel az edzőterembe. –válaszolták.
-Miért? –kérdezte Zoey, de Bankotsu végig sem hallgatta, hanem elrohant.
-Vajon mi üthetett a főnökbe? –kérdezte Lumi.
-Nem tudom, de valami gáz van! –mondta Thris.
-Ma úgy látom mindenki meg van őrülve! –mondta Maya a konyhába lépve.
-Talán jó reggelt! –mondta Thris.
-Jó reggel!! Mi van ma, valami front? Eclair és Len harcolnak, a főnök is majdnem fellökött.
-Mi? Eclair és Len harcolnak? –kérdezték döbbenten.
-Ja. De mint az állatok. Nevetgélnek! Meg az egymás fejéhez vágják, hogy miben rosszak meg ilyenek. –válaszolt Maya.
-Micsoda? Len nevet? Ember ezt látnom kell! –pattant fel Trey, de Thris visszarántotta a nadrágjánál fogva.
-Nem méssz te sehova! –kiáltotta Thris.
-Oké! Rendben!
Eközben Bankotsu leért az edzőterembe.
-Len, Len! Beszélhetnénk? Nagyon fontos. Az apádról van szó. –mondta idegesen.
-Tessék! Mi történt?
-Eclair, ha…
-Maradhat! Előtte már nincsenek titkaim.
-Rendben. Most szóltak, hogy az apád elment a szülőbolygódra, azonban az odavezető úton megtámadták a hajójukat és túszul ejtették őket a legénységgel együtt.
-És tudják hol vannak most?? –kérdezte idegesen Len.
-Igen! Küldtek egy üzenetet a túszejtők. Már is mutatom! –mondta Bankotsu és elővett egy borítékot.
Len kinyitotta és egy kép jött ki, amin egy maszkos ember volt, aki Len apjának a fejéhez egy fegyvert tartott.
-„Len Osuka! Nálunk van az apád! Ha élve akarod még őt valaha látni, akkor gyere a Mesh bolygóra. A városházi temetőbe.”
-Hogy? –Len szeme kikerekedett mikor meghallotta a helyszín nevét.
-Len! Mi történt?
-Semmi, semmi.
-Figyelj, mivel csak Eclair tud a dologról, jobb lenne, ha ő is veled menne. –mondta Bankotsu.
-Nem. Jobb szeretném, ha egyedül végezhetném el ezt az ügyet! –mondta Len lehajtott fejjel.
-Már pedig igenis veled megyek! –jelentette ki Eclair.
-De..
-Semmi de!!! Na menjünk!! –mondta Eclair és megfogta Len kezét.
-Oké! Megadom a koordinátákat. A többieknek pedig nem szólok!
-Köszönöm! Mind a kettőtöknek!
-Szedd össze magad Len! Sok kiborg seggét kell szétrúgnunk!
-Menjetek! Minden perc számít! Sok sikert!
-Köszönjük!! –mondták és elfutotta.
Hangárban:
-Ki hajójával menjünk? –kérdezte Eclair.
-A mienkkel!
-Oké! Ganador! –kiáltotta Eclair.
megjelent a robot és rögtön beszálltak a Titánba.
Bankutsu irodájában:
-Főnök! Megosztaná velünk, hogy hova ment Eclair és Len?? –kérdezte Zoey.
-Igen! Mi is szeretnénk tudni! –mondta Alisa.
-Csak annyit mondhatok, hogy egy kis programot szerveztem nekik.
-Aha. Szóval titok! –mondták.
-Igen! Sajnálom!
-Na jó! Viszlát főnök! –mondták és kimentek.
-Hú, ezt megúsztam! –mondta Bankotsu nagyot sóhajtva.
Titán fedélzetén:
-Még 2 kapu és ott vagyunk! –mondta Eclair.
-Miért… miért akartál eljönni??? –kérdezte Len.
-Ha? Azért, mert ilyen állapotban nem hagyhatlak egyedül, jól ismerlek. Biztos valami őrültséget csináltál volna.
-Mondod te!!!!
-Na meg aztán a barátom vagy! A csapattársam! Kötelességem segíteni. A te gondod az én gondom!
-Hm. Köszi! Te vagy az első, aki ennyi mindent megtesz értem.
-A többiek is ugyan így segítenének, úgyhogy ne köszönd.
Ezután ahogy közeledtek a Mesh bolygóhoz, Lenben úgy törtek fel az emlékek.
A jók és rosszak is egyaránt.
Egyre jobban égett a tűz a szemében, hogy bosszút álljon valakin.
Valakin, aki sok fájdalmat okozott neki.
Mesh bolygó, városházi temető:
-Hm. Nocsak! Végre, hogy itt vagy. Rég találkoztunk barátom. –mondta egy sötétruhás alak.
-Mondd meg miért raboltátok el az apámat,
-Hát tudod meg akartam fizetni neked. A régmúltban történtekért. Neked köszönhetem, hogy ilyen lettem. Gyűlöllek! Kimondhatatlanul vágyat érzek az iránt, hogy megölhesselek.
-Tessék? Csak nem….? –Len szeme kikerekedett és sápadt lett az arca.
Erre a sötétruhás levette a köpenyét.
A ruha alatt, egy teli sebhelyekkel az arcán, páncélruhában fiú volt.
-Meglepődtél? Len! Azt hitted, hogy nem fogok tudni felépülni a sérüléseimből?
-Ez lehetetlen!
-Hahaha! Ez az arckifejezés mindent megér! De, amikor meghalsz, na akkor….igen…. az lesz az igazi elégtétel.
-Azt soha nem fogod meglátni. Ahogy akkor is, most is le foglak győzni.
Eclair a hajóban nézte az eseményeket és teljesen kiborult a hallottak miatt.
-Haha. Jó lesz az anyád riadt arca után végre a tiedet látni. –mondta nevetve a sebhelyes fiú.
Ez volt a tetőpont Eclairnél, akinél elszakadt a kötél és hirtelen kiugrott a hajóból és nekiesett a sebhelyes fiúnak.
-Eclair! –kiáltotta Len. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
